Kis magyar családtörténet

Az 1758-as évet tudjuk a Heimannok első szekszárdi írott megjelenésének. Ez évben lépett Michael Haiman frigyre Elizabeth Markus-szal. Michael (sz.1728) születési helye, és Elizabeth minden adata hiányzik. Őt tekintjük a Szekszárdra betelepült ősapának, és tőle vezetjük le dokumentált családfánkat. A legendárium szerint a Fekete-erdő környékéről származunk, és sváb őseink már hozták magukkal a fejlett árutermelő borkultúrát. Az emlékezet még kiterjed Mathiasra (sz.1848), aki már nem beszélt németül, Ferencre (sz.1875), aki már exportált bort Ausztriába.
Ferenc (sz.1901) a három fiú legidősebbjeként vitte tovább a borászkodást. A család megszenvedte a Világválságot, majd töretlenül kezdték újra a birtok építését. A II. Világháborúból csak 1947-ben tért haza betegen.
Ferenc (sz.1930), az egyetlen utód, a katona apa helyett is vitte édesanyjával (Pollermann Erzsébet, sz.1902) a gazdaságot. Sikeres gazda volt szép állatokkal, gyarapodó földekkel, jó borokkal. Felesége (Budai Rozália, sz.1934) révén is komoly borászati tudás került a családba. Az após (Budai Mátyás, sz.1905) Szekszárd egyik ismert, elismert borásza, borkereskedője, a Pinceszövetkezet egyik alapítója volt.
Heimann Ferenc nevéhez fűzödik a szekszárdi tsz. háztáji szőlők kialakítása, az első nagyüzemi kordonos telepítések, az Aliscavin néven létrehívott borászati közös vállalat. A fiak nevéhez köthető családi vállalkozások újraindításának is ő volt a "helytartója". Ferenc (sz.1955) a borászatból a pincék építését választotta. Az ezredfordulóra Magyarország legismertebb pinceépítő vállalkozásává nőtte ki magát, akinek épület csodáit nemcsak Szekszárdon, de Villány, Eger, a Balaton-felvidék, sőt a szomszédos országok több borászánál is láthatjuk (www.fermann.hu).
Jómagam (Zoltán, sz.1959) feleségemmel Ágnessel (Kelemen Ágnes, sz.1961) vállaltuk fel 1990-ben a szőlészet-borászat kiépítését. Ránk várt a Heimann Családi Birtok teljes kiépítése és működtetése. Az elmúlt másfél évtized a 0,6 ha-os kis háztáji gazdaságból komoly fejlődést hozott. Én lennék a stratéga, Ági a rend őre. Jól kiegészítjük egymást. Fiaink közül Zoltán (sz.1987) borásznak készül. Gábor (sz.1990) egyelőre a gimnáziumi pad mellett basszgitárját koptatja.
 

nagyítás




nagyítás




nagyítás



 
 
   
 
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
 
 
     
 






Elérhetőségünk:
E-mail: heimann@heimann.hu
Telefon: (06 20) 961-7101
Telefon/fax: (06 26) 362-188

Letölthető térkép »»
 
   
  Családunk
Borászat
Szőlőskert
Borok
Vendéglátás
Hírek
Galéria
Kapcsolat


Heimann Ferenc, pinceépítő
Bortársaság